Röviden és tömören: szilánkosra törtem a térdem. Hogy hogyan? Na, nézzük!

Egy csodálatos őszi estén (2025.09.06-án), amikor egyik barátomnál, Budapest agglomerációjában főztem éppen csülkös pacalt – természetesen bográcsban –, nem is annyira hirtelen vizelési ingerre lettem figyelmes. Ez éppen akkor történt, amikor az „elkészült!” felkiáltással leemeltem a bográcsot a tűzről.

Mivel szabadban pisilni vitathatatlanul emelkedettebb érzés, mint egy szimpla angol WC-be, a hatalmas kertben pedig volt a férfiak részére kijelölt könnyítési pont, ezért inkább megcéloztam azt…

És itt kezdődött a probléma. Ahogy haladtam a teraszon a ház hátsó része felé (sötétben), egyszer csak elém ugrott egy lépcső – aminek a létezéséről fogalmam sem volt. Amíg én meglepődtem, hogy „Jé! Itt egy lépcső!”, addig a fizika tette a dolgát: a jól megtermett férfitestem vízszintesbe helyezkedett egy pillanat alatt. A reccsenésből már sejtettem, hogy ez most valami izgalmasabb történés lesz.

A barátaim persze felkapták a fejüket a puffanásra (vagy lehet, hogy már csak a nyögdécselésemre), és segítségemre siettek. Nagyon gyorsan kiderült, hogy nem tudok ráállni a bal lábamra – az szimplán nem engedelmeskedett az akaratomnak. Na, ez volt az a pont, amikor rám hívták a mentőt.

Ezen a ponton fontos megjegyeznem két dolgot. Az egyik, hogy az én emlékezetemben a fent látható terasz a ház végéig tartott. Sőt, még arról is meg voltam győződve, hogy ott nem is ér véget, hanem bekanyarodik a ház mögé. A másik dolog, amiről érdemes még szót ejteni, az, hogy ezt az egész kalandot józanul sikerült elkövetnem. Persze iszogattunk az este folyamán, de csak amolyan komótosan, öregesen – közelében sem voltam annak, hogy részegként hivatkozzak magamra. Na, de vissza a történésekhez!

A mentő úgy 15 perc alatt érkezett meg – bár itt én már inkább a fájdalommal voltam elfoglalva, így könnyen lehet, hogy tévedésbe esek az idővel kapcsolatban –, kérlek, ezt nézzétek el nekem. Azonban volt egy probléma, amit a szemfüles olvasók már kiszúrhattak: a pisilés kérdése. Na de aggodalomra semmi ok, jobb- és bal oldalról körbefogtak a barátaim, elugráltunk egy szimpatikus fáig, s így sikerült a hólyagom tartalmát egyesítenem a természettel.

Két férfi mentős érkezett hozzám, ők különösebb vizsgálatok nélkül a hónom alá nyúltak, és így elugráltattak a mentőautóig. A mentőben beültettek egy székbe, és itt közölték a szomorú hírt: nem Budapest az úti cél. Mivel az esemény Dunakeszin történt, így a Váci Jávorszky Ödön Kórházba szállítottak. Itt egyébként meglepően gyorsan orvoshoz kerültem, aki fel is tette a kérdést: „Mennyire fáj egy 10-es skálán?” Nem kellett sokat töprengenem a válaszon – a 9-es tökéletesen meghatározta azt, amit éreztem. Itt azért még rám pirított a doktornő, hogy „Na, azért nem kell ezt túldramatizálni…”, majd szólt egy ápolónak, aki betolt a röntgenbe. A gyors képkészítés után visszakerültem az orvoshoz, aki a felvételek nézegetése után bocsánatot kért tőlem. A látottak alapján elhiszi, hogy tényleg 9-es fájdalmaim vannak…

Ugyanis kiderült, hogy sikerült darabosra törnöm a térdemet (egészen pontosan a lábszárcsontom térd felőli részét).

Itt már közölték velem, hogy ezt bizony műteni is kell – de megvárják még a főorvos szakvéleményét, hogy mennyire sürgős a dolog. A főorvos úr úgy döntött, hogy a műtét nem sürgős: kapjak egy gipszet, és felkerülhetek a traumatológiai osztályra. Így legalább lesz idő megtervezni a műtétet, és lesz idő egy CT-t is készíteni, hogy jobban lássák, mi is bent a helyzet.

Ekkor már vasárnap hajnalban jártunk bőven. A doktor úr azt is felajánlotta, hogy átszállíttat Budapestre, ha nagyon szeretném (hiszen erre jogom van budapesti lakosként), de határozottan javasolta, hogy szerinte ezzel a lábbal ne ugráljak.

Én hittem neki, úgyhogy maradtam. (Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy láttam: a traumatológiai osztály jó állapotban van, nem akar rám dőlni, és minden kórteremnek saját mosdója van. Nem beszélve arról, hogy ha az ügyeletes budapesti kórházba szállítanak, az lutri, mit dob a gép éppen aznap – ha pedig a lakhely szerinti illetékes Jahn Ferencbe… na, attól mentsen meg az Isten. Na jó, szegény Jahn Ferenc Kórházat sem szeretném túlságosan bántani, mert az epegörcsömmel oda mentem be a sürgősségire, és az tényleg egy felújított, jó állapotban lévő részleg volt, viszont a kórház többi részéről inkább azt tudnám mondani, hogy félelmetes.)

Három napot kellett eltöltenem törött térddel a műtétre várva, ami meglepően viselhető volt – már ami a fájdalmat illeti. A negyedik napon viszont következett a műtét…