Avagy: előnye is van annak, ha az ember szilánkosra töri a térdét

Szinte pontosan húsz éve dohányzom. Természetesen én is a hagyományos cigarettákkal kezdtem, még akkor, amikor 420 forint volt egy doboz Viceroy. A hosszú út során sokféle márkát próbáltam, és a dohányzás majdnem minden formáját műveltem. A teljesség igénye nélkül, íme azok, amiket huzamosabb ideig szívtam:

• Viceroy (kék, zöld, piros)
• Bond (kék, szürke)
• Marlboro (ezüst, arany, piros)
• Symphonia (piros, talpas!)
• Multifilter (kék, zöld)
• Sopiane (kék, zöld, barna)
• Lucky Strike (kék, piros)
• Camel (kék, sárga)
• Dunhill (fekete, kék)
• Davidoff (arany, bordó)
• Gauloises (kék)
• LM (piros, zöld)
• LD (piros)

Valószínűleg nem ez az összes, amihez közöm volt, csak ami hirtelen eszembe jutott. De nem csak előre csomagolt cigarettát szívtam: volt itt cigitöltés, sodrás, snüssz, sőt, még tubák is.

Aztán jött a nemdohányzók védelméről szóló törvény 2012-ben, és kitiltották a kocsmákból a dohányzást. Szerencsére ez egybeesett az elektromos cigaretták megjelenésével, amire a törvényalkotó első körben még nem gondolt. Így volt egy elég hosszú időszak, amikor cigizni nem, de e-cigizni lehetett a kocsmában. Nekem pedig semmi kedvem nem volt kijárni cigizni nyáron a 40 fokban vagy télen a mínusz tízben, szóval vettem egy elektromos cigit. (Ez még nagyon kezdetleges volt – tényleg úgy nézett ki, mint egy rendes cigi, sőt, még a vége is „felizzott”, ha beleszívtál.)

Se a leszokás, se az átszokás nem jutott komolyan az eszembe. De annyira jó volt bent cigizni és nem kijárkálni, hogy mindig vettem egy újabb és újabb e-cigit. Egy idő után már annyira jól működtek, hogy egyszerűen eszembe sem jutott, hogy rendes cigarettát szívjak. Úgy szoktam át a villanypárára, hogy szó szerint észre sem vettem. Ennek már vagy tizenkét éve. Azóta sem gyújtottam rá hagyományos cigarettára – még akkor sem, amikor eltört a vape-em. Inkább nem cigiztem, de a sima cigaretta már taszított.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettem volna függő. Éjjel-nappal cigiztem, a szó legszorosabb értelmében. Ébredés után nagyjából tíz perc telt el, mire először beleszívtam a cigimbe, lefekvéskor pedig még slukkoltam egyet, mielőtt betakaróztam. Imádtam e-cigizni.

Soha nem jutott eszembe, hogy leszokjak. Az e-cigi annyira a személyiségem részévé vált, hogy inkább viseltem az egészségügyi kockázatot. Na, ez addig tartott, amíg meg nem született a fiam. Utána elkezdtem kicsit máshogy látni a világot. Egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy talán nem kéne idő előtt feldobni a pacskert. De az igazi elhatározás sokáig nem jött meg — egészen idén nyárig. Akkor valami átkattant, és elhatároztam, hogy megpróbálom lerakni ezt a szart.

De mikor kezdjem? A nyár és az ősz tele volt programokkal: végtelen számú koncert, bográcsozás, sütögetés, baráti találkozó. Esélytelen, hogy így letegyem. Ránéztem a naptárra, és kijelöltem a napot: utoljára október 31-én cigarettázom, november 1-jétől abbahagyom.

És hogyan csináljam? Nikotintapasz? Rágó? Cukorka? Vagy menjek neki hideg pulykában (tehát minden előkészület és segédeszköz nélkül)? Elkezdtem felmérni a terepet. A sikeresen leszokott ismerősök között fele-fele arányban volt a tapasz- és a spray-párti. A tapasz nem tetszett, mert túl passzív — reggel felteszed, aztán nincs semmi, ami helyettesítené a cigarettázás mozdulatát. Így végül a spray mellett döntöttem: legalább fújkálni kell valamit a számba, ezzel is enyhítve az úgynevezett orális fixációt.

Szóval megvolt az időpont és a módszer, lélekben is készítettem magam a változásra.
Aztán: reccs.

Idő előtt törtem szilánkosra a térdem (pontosabban szeptember 6-án), ami viszont könyörtelenül kitörölte az összes idei programomat a naptáramból. Akkor meg minek várjak novemberig? El is kezdhetem ma! (Úgysem tudok kijárni a kórházból cigizni.) Szóltam is Áginak, hogy az első látogatás alkalmával hozzon nekem egy dupla Nicorette nikotinspray-t.

A poszt megjelenésének pillanatában már 46 napja nem füstölök. Egyelőre működik a dolog.

Persze hozzátartozik a helyzethez, hogy könnyített módban nyomom. Nincsenek a megszokott napi triggerek, amikor cigarettáznék. Nem iszom alkoholt, nem sétálok az utcán, és nem dolgozom. Abban reménykedem, hogy mire visszaáll az életem a rendes kerékvágásba, már nem lesz olyan nehéz ezekkel megküzdeni.

Előbb-utóbb persze a nikotinspray-t is le kell majd tenni. Ebben már az anyagi szempont is motivál: egy dupla Nicorette 10–12 ezer forintba kerül, ami nagyjából két hétig elég. Nem jó, de nem is tragikus.

Ha eljutok odáig, hogy a nikotinspray-t is letegyem, jelentkezem!