Nem lenne igazán enyém ez a blog, ha nem beszélnénk néha videójátékokról, így most ez következik. Ráadásul most olyan témát fogok boncolgatni, ami még akkor is érdekes lehet, ha téged teljesen hidegen hagynak a videójátékok.

Ha december, akkor The Game Awards. Ahogy a filmrajongók tűkön ülve várják az Oscar-díj átadását, úgy a videójátékok szerelmesei a The Game Awardsot írják be a naptárukba. Én is.

Persze, ismerjük a díjátadókkal kapcsolatos problémákat, és ahogy a filmeknél, úgy itt is megvan a politika, hogy éppen ki kap szobrot és ki nem. De szerintem egy ilyen nagyszabású rendezvénynél nem ez a lényeg. Én úgy tekintek az egészre, mint a videójátékok ünnepére (mert végre van már ilyen!), és ennek megfelelően készültem is rá: szabadság kivéve, rum behűtve. Ilyenkor egy-két barátom is velem szokott tartani online (egy darabig), és ez idén sem volt másképp (innen is puszi Soma és Petyus <3).

Szeretem, hogy van egy olyan esemény, ami megmutatja, miért is számítanak a videójátékok: a világok, amelyeket megosztunk egymással; a történetek, amelyeket ha nem is feltétlenül együtt, de közösen élünk át; a közösségek, amelyeket létrehozunk. Olyan tapasztalatok, amelyek összekapcsolják a játékosokat úgy, ahogyan egyetlen más művészeti ág sem képes – főleg akkor, amikor az élet nehézre fordul. A játékoknak megvan az a hihetetlen képességük, hogy támaszt adjanak, amikor fájdalmat érzünk, felemeljenek, amikor elveszve érezzük magunkat, és egy helyet kínáljanak, ahová elmenekülhetünk, amikor a való világ ingatagnak tűnik.

A műsor az amerikai időzóna miatt nekünk kicsit kellemetlen időpontban, péntek hajnali fél kettőkor kezdődött, és ötig tartott. Na, hát ezért kellett a szabadság. Bár az az igazság, hogy én ezt valamiért kifejezetten szeretem – ad az egésznek egy megmagyarázhatatlan, kellemes hangulatot.

Nem látom sok értelmét annak, hogy részletes leírást adjak az eseményről, ezért ezt most nem is teszem meg. Ha szívesen visszanéznéd felvételről a műsort, megteheted itt, ha pedig magyar kommentárral (nem szinkronnal!) néznéd, akkor ezt a videót ajánlom.

Viszont amiről mindenképpen szerettem volna beszélni, az a Clair Obscur: Expedition 33. Ugyanis ez a legjobb játék, amivel valaha játszottam. Pedig azóta videójátékozom, amióta az eszemet tudom. Minden nap. Szóval hidd el, van miből válogatnom.

Na de kezdjük az elején. Természetesen nem véletlenül kapcsolom össze az Expedition 33-at a The Game Awardszal, ugyanis idén 12 kategóriában kapott jelölést, amelyekből 9-et meg is nyert, köztük a legrangosabbnak számító Game of the Year díjat is. Ennyi elismerést ezen a díjátadón még sosem nyert játék ezelőtt, én pedig egy kivételével mindegyikkel tökéletesen egyet tudok érteni – de erről beszéljünk egy kicsit később.

Szóval mi is ez a játék?
(Igyekszem spoilermentes maradni, de az alap történetet és a mélyebb gondolatokat boncolgatni fogom, szóval ha még nem játszottál vele, de tervezed – és zavar, ha már lesz némi fogalmad a játékról, akkor inkább ne olvass tovább.)

Gyorsan essünk túl a technikai részleteken, hogy áttérhessünk a lényegre. A Clair Obscur: Expedition 33 egy szerepjáték (körökre osztott harcrendszerrel, valós idejű elemekkel), amelyet a Sandfall Interactive fejlesztett, és a Kepler Interactive adott ki. A kreatív vezető korábban a Ubisoftnál dolgozott, de megelégelte a multi környezetet, ahol úgy érezte, nem kap lehetőséget merész ötletek kipróbálására – ezért megalapította a saját cégét, hogy azt csinálhassa, amit csak szeretne. És ezért örökre hálásak lehetünk neki.

A fejlesztők egyébként franciák, ami az alkotásra is rányomta a bélyegét: bár a játék nem Franciaországban játszódik, nagyon erősen francia ihletésű.

Az építészet, az utcák, a romok, a festészeti és szobrászati motívumok, valamint a melankolikus hangulat mind-mind Franciaországra emlékeztetik a játékost. Ezt a fejlesztők sem tagadják: úgy fogalmaztak, hogy egy „francia lelkületű fantáziavilágot” szerettek volna létrehozni. Hát, sikerült.

És akkor jöhet az, amiért azt mondom, hogy az eddigi életem legjobb videójátéka az Expedition 33: a történet.

Iszonyatosan erős felütéssel kezd a játék: az emberek összegyűlnek, mert eljött a Gommage napja. Hogy mi az a Gommage? A távoli horizonton látható egy hatalmas fa, rajta egy számmal. A játék elején ez a szám 33. Amikor eljön a Gommage napja, minden 33 évnél idősebb ember egyszerűen elporlad. Örökre.

Ez a szám minden évben eggyel csökken, az emberek pedig a legidősebbeket egy expedícióra küldik a fához, hogy végre megtudják, miért történik mindez – és hogy tegyenek valamit az egész jelenség ellen. Eddig senki nem járt sikerrel.

A történet természetesen tele van fordulatokkal, és ahogy haladunk előre, egyre több részlet derül ki arról, mi is történik valójában. Ennél többet nem szeretnék elárulni, de fontos tudni: ez nem egy hősies megmentéstörténet. Ez a valóság. Az elmúlás kiszámítható és elkerülhetetlen.

Ugyanis az egész játék a gyászról szól. A történet középpontjában az elvesztett emberek hiánya, az emlékezés és az elengedés közti feszültség, valamint az a kérdés áll, hogy van-e értelme küzdeni akkor is, ha a vég adott.

Ezért mestermű ez a művészeti alkotás. Ha már éltél át igazán mély gyászt, garantáltan együtt tudsz rezegni a játékkal. Ha pedig még nem, akkor tökéletes betekintést kapsz abba, milyen érzés is lehet. És ha ez nem lenne elég, az egész élményt a játék kiváló ritmusérzékkel adagolja. Nem túl gyors, bőven hagy időt átgondolni a történteket, de nem is túl lassú: a cselekmény folyamatos és fordulatos. Az átlagos játékosnak nagyjából 40 óra végigjátszani a történetet.

És így már az is értelmet nyer, hogy Jeff (a The Game Awards szervezője és házigazdája) miért nyitotta az eseményt az idei év személyes megpróbáltatásaival. Ugyanis januárban porigégett az otthona, pár hónappal ezelőtt pedig elhunyt az édesapja, akinek az emlékére üresen hagytak egy széket az amúgy teltházas rendezvény első sorában.

Hát ezért érdemelt meg majdnem minden díjat ez a játék.

Amiket megnyert:

• Best Role-Playing Game
• Best Debut Indie Game
• Best Independent Game
• Best Performance (Jennifer English – Maelle szinkronhangja)
• Best Score and Music
• Best Art Direction
• Best Narrative
• Best Game Direction
• Game of the Year

Személy szerint a Best Role-Playing Game díjat érzem kicsit túlzásnak, mert bár az Expedition 33-at a szerepjátékok közé sorolják, szerintem ez nem klasszikus értelemben vett RPG. Attól, hogy cserélgetheted a fegyvereidet, amelyeknek különböző statjaik és képességeik vannak, véleményem szerint még nem lesz valami szerepjáték. A döntéseid ugyanis alig befolyásolják a történetet (egy alkalmat leszámítva), és a karakteredet sem te alkotod meg. Ez persze már játékelméleti kérdés, de szerintem a Clair Obscur: Expedition 33 nem egy vérbeli RPG. Ettől függetlenül nem sajnálom, hogy ezt a díjat is bezsebelték, hiszen így egy kicsivel nagyobb eséllyel jut el az emberekhez.

A szerintem leginkább megérdemelt díjak, amelyeket teljesen megkérdőjelezhetetlenül ennek a művészeti alkotásnak kellett elvinnie, a Best Narrative, a Best Game Direction, a Best Score and Music és természetesen a Game of the Year voltak.

Az első kettőről már beszéltem, a zenei aláfestésről viszont még nem. Zenéről nehéz írni, ezért inkább megmutatom. Elöljáróban annyit: önmagában is megállja a helyét, szóval még ha ez a világ egyáltalán nem is mozgat meg, akkor is hallgasd meg, ha szeretnél egy igazán felejthetetlen élményt.

A The Game Awardson is volt szerencsénk meghallgatni őket, azt pedig itt nézhetitek meg:

Mindent összefoglalva: ha szereted a videójátékokat és nem ráz ki a hideg a körökre osztott harcrendszertől, akkor tegyél magadnak egy szívességet, és vidd végig a játékot. Ha pedig a fenti feltételek közül egy is teljesül, akkor is javaslom, hogy nézz meg egy végigjátszást. Életre szóló élményt kapsz cserébe.

A The Game Awards egyébként igazi nagy meglepetések nélkül zárult. Persze bejelentettek néhány ígéretesnek tűnő játékot – például a Star Wars: Fate of the Republic-ot (ami elsősorban azért kelt bizalmat, mert a Star Wars: Knights of the Old Republic és a Mass Effect sorozatról ismert Casey Hudson lesz a game director), új Tomb Raider játékokat, valamint az új Divinityt.

Emellett azonban kiosztásra került néhány erősen megkérdőjelezhető díj is. Számomra például teljesen érthetetlen, hogyan nyerhette meg a Players’ Voice díjat a Wuthering Waves, illetve hogy a The Last of Us: Season 2 miként nyerhetett szobrot a Best Adaptation kategóriában – bár tény, hogy utóbbinál kifejezetten gyenge volt a mezőny.

Hogy teljes legyen a kép, itt hagyom a további nyerteseket is kategóriánként, pusztán felsorolás jelleggel:

• Best Audio Design – Battlefield 6
• Innovation in Accessibility – Doom: The Dark Ages
• Games for Impact – South of Midnight
• Best Ongoing – No Man’s Sky
• Best Community Support – Baldur’s Gate 3
• Best Mobile Game – Umamusume: Pretty Derby
• Best VR / AR – The Midnight Walk
• Best Action Game – Hades II
• Best Action / Adventure – Hollow Knight: Silksong
• Best Fighting – Fatal Fury: City of the Wolves
• Best Family – Donkey Kong Bananza
• Best Sim / Strategy – Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles
• Best Sports / Racing – Mario Kart World
• Best Multiplayer – Arc Raiders
• Best Adaptation – The Last of Us: Season 2
• Most Anticipated Game – Grand Theft Auto VI
• Content Creator of the Year – MoistCr1tikal
• Best Esports Game – Counter-Strike 2
• Best Esports Athlete – Chovy (Jeong Ji-hoon) – League of Legends
• Best Esports Team – Team Vitality (Counter-Strike 2)
• Players’ Voice – Wuthering Waves

For those who come after.