Kisgyerekként imádtam a karácsonyt. Ennek forrása akkor még valószínűleg az ajándékok voltak, de szépen lassan ráeszméltem, hogy van az egésznek egy sajátos, kellemes hangulata is, amit lehet szeretni.

Aztán minden gyökeresen megváltozott. Mire felnőttem, már utáltam az egészet. A „szeretet ünnepe” kifejezéstől hánynom kellett, és talán kicsit demagóg módon azt hajtogattam: „Miért, csak ebben a pár napban kell szeretnünk egymást?”. Undorodtam attól is, ahogy a pénztermelő gépezet az utolsó garast is próbálja kisajtolni a gyakran gyanútlan vásárlókból. Sőt, még az utolsó utánit is, hiszen ilyenkor még a csapból is a személyi kölcsönök folynak.

Ráadásul ott a tömeg, a zaj és a már novemberben felcsendülő karácsonyi dallamok, amik sokakat egyszerűen túlterhelnek.

Aztán ott van a kényszeredett ajándékvásárlás is. Persze az igazán közeli szeretteknek viszonylag könnyű vásárolni vagy készíteni valamit, és őket örömmel is lepi meg az ember. A probléma leggyakrabban a távolabbi ismerősökkel van, nem beszélve az iskolai és céges ajándékozásokról (amiknek a puszta létét is kipurgálnám a társadalom tudatából).

És még nem is beszéltünk az ünnep negatív lelki hatásáról azokra, akiknek nincsenek szeretteik. Vagy vannak, csak épp több ezer kilométerre. Esetleg akiket a karácsony traumatizált gyerekként – sajnos rengetegen vannak így. Nekik ez a néhány nap maga a pokol. Bár azt a feltételezést, miszerint az öngyilkosságok aránya ilyenkor ugrásszerűen megnövekszik, már több tanulmány cáfolta, a családilag kevésbé szerencsés helyzetben lévők ettől még szenvednek – én pedig átérzem a fájdalmukat.

Na, ebben az állapotban tengődtem 30 éves koromig, aztán megszületett a fiam, és minden megfordult. Mintha egyik napról a másikra kicseréltek volna: a bennem élő Grincs varázsütésre köddé vált.

Mostanra én lettem a legnagyobb karácsonyrajongók egyike. December elsejétől már szólnak az ünnepi zenék, és a lakás dekorációja is elkezd szépen felkerülni (már ha épp nincs szilánkosra törve a térdem, persze). Ha most nem lennék ágyhoz – vagy inkább székhez – kötve, már nézegetném a süteményrecepteket (pedig nagyjából évente egyszer sütök: ilyenkor).

A véleményem is teljesen átalakult: a karácsony nem arról szól, hogy csak ezen a pár napon szeretjük egymást, hanem arról, hogy hálásak legyünk azért, hogy van kit szeretnünk. A legtöbb embernek nehezére esik értékelnie azt, amilye van. A karácsony tökéletes hagyomány arra, hogy emlékeztesse őket: milyen hihetetlenül szerencsések. Ez persze nem segít a szenvedőkön, az ő fájdalmukra sajnos én sem tudom a gyógyírt.

Remélem, te azok közé tartozol, akik rengeteg embert szerethetnek – de bárhogy is legyen, én most nagyon boldog Karácsonyt kívánok neked a kedvenc karácsonyi dalommal!