Mérlegen a 2025-ös év: Tragédiák, rocklegendák és célok 2026-ra

Hát eljött az év utolsó napja, ideje kicsit visszatekinteni, hogy milyen említésre méltó dolgok történtek idén. Alapvetően egy vidám posztnak szánom ezt (na meg az igazán rossz dolgok amúgy is a blog indulása előtt közvetlenül/utána történtek), szóval gyorsan ki is teszek az asztalra mindent, ami negatív, hogy letudjuk gyorsan a lehúzós életérzést.

Az év első tragédiája (szerencsére jó későn érkezett, szeptember 6-án!) nyilvánvalóan az volt, amikor egy dunakeszi lépcső segítségével szükségtelenül sok részre fabrikáltam magam. Ennek a rehabilitációja még mindig tart: békeidőben napi 2 óra gyógytorna az út a sétálás felé. Ez alól csak azok a napok kivételek, amikor Annamari (a gyógytornász) jön hozzám (heti kétszer), akkor az az 1 óra is bőven elég. Nem szokott finomkodni. Illetve most már harmadik napja nem tudok gyógytornázni, mert olyan beteg lettem így az év végére, mint három másik. Jelen sorokat is egy forró, mézes tea társaságában írom, iszonyatos köhögéssel küzdve.

Szóval a legutóbbi helyzetjelentésem óta nem változott a lábammal kapcsolatban a helyzet. Már minden lépésnél leteszem az egész talpamat, és bicegő mozgással haladok előre – de testsúllyal még mindig nem terhelhetem, szóval maradt a járókeret. Ha ebben bármilyen változás történik, majd beszámolok róla.

Az év második tragédiája karácsony előtt következett be, amikor meghalt a cicám, Vader. Erről nem is nagyon tudok bővebben írni. Még mindig hiányzik.

Na de ezeket leszámítva azért nem volt egy rossz év ez! Ahogy a tavalyi év is, úgy az idei is igen sok koncertezéssel telt. A sorrendet nem tartva idén sikerült eljutni egy Avenged Sevenfoldra, egy Billy Idolra, két Depresszióra, egy Esprit d’Airre, egy Guns N’ Rosesra, két Imagine Dragonsra, egy Iron Maidenre, egy Redlight Slipperre és egy Machine Headre – ráadásul mindezt kicsiny hazánk határain belül. Mindegyik csodálatos élmény volt (bár a Guns hangosítása azért hagyott némi rossz szájízt maga után).

Még csak azt sem tudnám megmondani őszintén, hogy melyik volt a legjobb. Érzelmileg egészen biztosan az Imagine Dragons tette rám a legmélyebb hatást, azonban a koncertélmény tekintetében a Machine Head volt kiemelkedő. A különdíjat pedig az Esprit d’Airnek adnám. Ők egy japán metálzenekar, akikre teljesen random vettünk jegyet, amikor feldobta őket valami social media. Aztán elmentünk a Barba Negrába, ahol a Blue Stage-en léptek fel úgy 100-150 ember előtt. Zseniális volt!

Na de volt szerencsém külföldön is járni, egészen Prágáig vitt a repülő, hogy a tavalyi pozsonyi koncert után a cseh fővárosban is megcsodálhassuk (nagyon nagy valószínűséggel életünkben utoljára) az AC/DC-t. Ezúttal kiemelt állójegyünk volt, így a pozsonyi koncert hibátlanságára még az is rátett egy lapáttal, hogy ezúttal meglehetősen közelről élvezhettük a rocklegendák előadását.

Prágában egyébként 3 éjszakát töltöttünk, szóval volt bőven időnk felfedezni a várost (és a söröket!). Mivel időben foglaltunk, hibátlan belvárosi Airbnb-t tudtunk kivenni kifejezetten jó áron, és minden olyan simán ment, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ezen a ponton nagyon sajnálom, hogy nem indult el még a blog, amikor bevettük Prágát (Renci, Kocsis, Józsi és jómagam), ez az út igazán megért volna néhány posztot. Na majd legközelebb!

Viszont, hogy a koncertek közé is tegyek egy csepp negatívumot: a lábtörésem keresztülhúzott hármat is, amit idén ki kellett hagynom. Így nem lehettem ott az évzáró Depresszión, a Disturbedön, valamint a Pendulumon. A háromból kettőre ráadásul már a jegyem is megvolt, de szerencsére azokat sikerült eladnom – természetesen beszerzési áron, nem nyerészkedtem egyiken sem. Hát, ez van.

Aztán idén is megtartottuk a tavaszi Alcsi sziget kört. Ebből általában kettő van egy évben (tavasszal és ősszel). Az őszi nálam érthető okokból elmaradt, de a tavaszi hibátlanra sikeredett. Ilyenkor egy 4–8 fős kanbuli keretében lemegyünk Alcsi szigetre (ami Szolnok egyik külvárosi része), kiveszünk egy házat pár éjszakára, és elengedjük magunkat. Lehet horgászni, enni, inni, meg amit szeretne az ember. Amolyan tökéletes kikapcsolódás, kötelezettségek nélkül. Jövőre a tavaszin már ott a helyem, szóval gyerünk láb, gyógyulj!

A családdal balatonoztunk egyet még nyáron, az utat a gyermek már egész jól viselte, szóval elképzelhető, hogy jövőre akár valami messzebbi célpontot is kinézhetünk magunknak – de ezt majd még meglátjuk.

Szóval a sok rossz mellé azért tisztességesen jutottak jó pillanatok is az év első háromnegyedébe, ami azért ellensúlyozza ezt a borzalmas lezárást. Persze azért az év utolsó napjára is jutott egy kis szívfájdalom: sajnos a lábam és a betegségem miatt ki kell hagynom a hagyományos óévbúcsúztató találkozót Gyula papánál. Amióta tartjuk ezt a szokást, azóta ez lesz az első alkalom, hogy nem leszek ott, és ez tényleg kifejezetten rosszul esik. Na majd jövőre!

A legnagyobb teljesítményt szándékosan a végére hagytam: idén leszoktam a dohányzásról! Jó-jó, maradjunk annyiban, hogy átszoktam a nikotinspray-re, de ez még így is egy hatalmas lépés.

De nézzünk egy kis statisztikát, a 2025-ös évem számokban a következő:

1 lábamat törtem el
2 fémlemez került a térdembe
3 koncertről kellett lemondanom
4 könyvet olvastam el
8 csavar van a térdemben
11 koncertre jutottam el
15 alkalom gyógytornán vagyok túl (gyógytornásszal)
90 órát gyógytornáztam összesen (becslés)
116 napja nem füstölök

És akkor térjünk rá 2026-ra! Ha minden jól jön össze, ismételten izgalmas év vár rám. Ugyanis már most megvan a jegyem a két hazai Metallica koncertre (ez pontosan az a no-repeat weekend, amin Varsóban voltam még 2024 nyarán). Iszonyatosan várom! Annyira, hogy ez nem is volt elég Metallica egy évre, így beruháztunk egy jegyre Cardiffba is. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok Wales fővárosába, de most úgy néz ki, hogy ez a nap is eljön! Már csak a lábamnak kéne addig meggyógyulnia, szóval nincs kegyelem: amint kicsit jobban leszek, visszaállok a napi 2 óra gyógytornára.

A Metallicán kívül jövőre ismét ellátogat hozzánk az In Flames is, ami természetesen szintén a kihagyhatatlan kategóriába tartozik. Szóval meg is van a jegy rá! Zenében egyelőre ennyire látok előre. Gondolkodtam még egy lengyelországi Guns N’ Roseson, de az elmúlt két Guns koncert nem győzött meg arról, hogy ott a helyem egy harmadikon is.

Na de milyen célokat tűzök ki a 2026-os évre? Ahogy arról már az előző posztomban is írtam, nem vagyok híve az újévi fogadalmaknak. Szóval ezúttal sem a szilveszterhez kötöm a célokat, szimplán ezek már nem fértek be az idei évbe, ezért jövőre tolódnak.

Az első és legfontosabb, hogy végre visszakapjam a járásomat. Ha a jövő évi tervek közül ezen kívül egyik sem sikerül, én már akkor is elégedett leszek 2026-tal. Elegem van a kiszolgáltatottságból. Elegem van abból, hogy nem tudok főzni. Elegem van abból, hogy nem tudom levágni a lábkörmömet. Abból is elegem van, hogy nem tudok egy jót zuhanyozni. Na meg abból, hogy nem tudok elmenni sétálni egyet a fiammal. Persze rengeteget javult a helyzet a kórház óta, de még mindig nem tartok ott, ahol szeretnék. Szóval ezentúl is az összes létező erőforrásomat a rehabilitációra fogom fordítani, jelenleg nincs fontosabb dolog ennél.

Ha végre valahára sikerül önjáróvá válnom, akkor a fókuszom egy egészségesebb élet felé indul majd el. A testsúlyomat le szeretném vinni 80 kg környékére, a napi lépésszámomat pedig átlag 8000 környékére szeretném helyezni.

Mint minden évben, most is kitűzöm célul, hogy havi egy könyvet szeretnék elolvasni (vagyis pontosabban inkább 12 könyvet egy év alatt), ami eddig szerintem még sosem jött össze. Mindig jön egy új hobbi, valami videójáték vagy bármi más, ami leveszi a fókuszt az olvasásról. Talán majd most!

Ezen kívül szeretnék újra foglalkozni a japán nyelv tanulásával. Nagyon sajnálom, hogy ez kikopott az életemből, tényleg hiányzik. Szóval ha már lábra álltam, akkor a napi 2 óra gyógytornából 1-et szeretnék a japánnak szentelni. Persze ez még nagyon képlékeny, na meg rengeteg víz lefolyik addig még a Dunán, de a fejemben van, hogy újra kéne kezdeni a nyelvtanulást.

És végül, de nem utolsósorban szeretném majd elhagyni a nikotin spray-t is. Ezt reálisan talán az év második felében tudom majd megpróbálni, de az összes eddig felsorolt cél közül ezt érzem a legbizonytalanabbnak. De ha megjön majd az elhatározás, arról biztosan tudni fogtok.

Hát ilyen volt az idei évem, és látjátok a célokat a jövő évre vetítve is. Igaz, ezek nem “jó” célok, mert nincsenek időhöz kötve – de sajnos amíg a járásom időpontja bizonytalan, addig minden bizonytalan lesz az életemben –, most be kell érnem ennyivel.

Szóval kösd fel a gatyád 2026, jövök!

A végére pedig itthagyok egy-egy számot (a kedvenceimet) minden előadótól, akiket hallottam élőben, hátha megszereted valamelyiket.

Avenged Sevenfold