Újabb mérföldkő a rehabilitációban: a héten egy mankóra váltottam! A lábaim számát ezzel 3-ra csökkentettem, ami 50%-kal kevesebb, mint ahonnan elindultunk. Azért az már nem rossz!

Persze ezt ne úgy képzeljétek el, hogy száguldok, mint Verstappen. A járásom egyelőre sokkal inkább Alastor Mordon-szerű: darabos, billegős, olyan szerencsétlen, na. De hé! Most már sétálás közben is van egy szabad kezem! Ez nem tűnik óriási dolognak, de hidd el, az! Rengeteget könnyít az életemen.

Persze a kezdés az egymankózásban sem volt fenékig tejfel. Az első nap végére ugyanis teljes izomláz lepte el a jobb oldalamat (ugye jobb kézben fogom a mankót) és a bal combomat (ami a rossz lábam, és értelemszerűen most lényegesen nagyobb terhelést kap, mint eddig bármikor a rehabilitáció során). Ráadásul a jobb lábam Achillese is megérezte az újfajta terhelést, így kábé két napig csak akkor álltam fel, ha nagyon muszáj volt.

Ezek a fájdalmak mára szerencsére eltűntek, az állás/járás limitem pedig jelenleg olyan 7 perc környékén van. Ezen a ponton kezd el fájni a derekam jobb oldala az aszimmetrikus terheléstől. Ez teljesen normális, bár kevésbé kellemes. Ahogy a testem kezd majd hozzászokni az újfajta terheléshez, és remélhetőleg közelítek a normális tartáshoz, úgy fog megszűnni ez a probléma is.

Viszont a gyógytornák nagyon bekeményedtek. Már nemcsak aktívan mozgatjuk a térdemet és a bokámat, hanem Annamari elővette a szadista énjét, és szó szerint, két kézzel feszegeti a térdem. Én meg sikítok. Persze csak belül. Eleinte. Aztán legutóbb megmondtam neki, hogy ha elmegy, beülök a sarokba sírni. Ez valami kegyetlen.

Amikor pedig végre vége van ennek az eszeveszett kínzásnak, jön a hegmasszázs. Amikor először mondta a gyógytornász, hogy a heget is át kell masszírozni, nehogy letapadjon, még jó dolgokkal párosította a masszázst az elmém. Ennek most vége. A hegmasszázs ugyanis KIBASZOTTUL FÁJDALMAS! Anna úgy masszírozza a sebeimet, mintha ezen múlna az éves bónusza. A hegeim eleinte fájtak, aztán kurvára fájtak, végül elkezdtek úgy szúrni, mintha késsel hasogatnák.

De hát ha ez kell a gyógyuláshoz, akkor ez kell. Én pedig nem tágítok, nyomom tovább ezerrel!