Ééés újabb mérföldkövet sikerült elérni: bár még mindig egy mankóval, de egyhuzamban le tudtam sétálni 1000 métert. Hogy ennek lesz-e böjtje, az persze holnap kiderül.

Az elmúlt időszak a rehabilitáció terén egyébként nyugis volt – leszámítva, hogy elkaptam az „űber-ebolát”, amivel egy jó másfél hétig küzdöttem. Ez nyilván visszavetette a fejlődést is; volt két olyan napom, amikor sem gyógytornázni, sem sétálni nem tudtam. Ilyenek persze mindig lesznek, ezzel nem lehet mit csinálni. A betegség végén ráadásul sikerült túlterhelnem a bal Achillesemet: egy közel 800 méteres sétára rátoltam még 5 perc lépcsőzőgépet. Estére az Achillesem már jelezte is, hogy ez nem volt jó ötlet.

Hát, ma a gépi lépcsőzést kihagytam (nyilván a sétához így is meg kell másznom kétszer két emeletet), reméljük, így már nem lesz oka a panaszra. A derekam egyébként egyre jobban bírja a gyűrődést. Bár a mai séta rengeteget kivett belőlem (régen egy hosszú túra után éreztem így magam, mint most az 1 km után), sem a lábam, sem a hátam nem fájt menet közben. Van a fényt az alagút végén!